Magyarország három alföldi nemzeti parkjának (a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös–Maros) mindegyike komoly hangsúlyt fektet az egykori zsombékos vízi világ maradványainak, tájképi arculatának megmentésére, a Körösök és a Maros vízrendszere által alkotott táj mégis különleges helyzetben van. A három folyó – a Tisza, a Körösök és a Maros – által határolt dél-tiszántúli terület értékét a lebilincselő tájképi és történeti adottságokon túl annak köszönheti, hogy a nyugati oldalán a Tisza miatt zárt táj keletre, Erdély felé nyitott. A nyugatra tartó, és a területnek életet adó folyók vize még segíti is ezt a kapcsolatot. Ezért a Körös- és a Maros-völgy, valamint a két folyó által határolt hamisítatlan alföldi táj egyes keleti, erdélyi növény- és állatfajok legnyugatibb elterjedési területe, ráadásul az eredeti élőhelyüktől meglehetősen eltérő társulásokban. Így ez a "multikulturális szerveződés" igazi kuriózumnak számít. A nemzeti park a mezőgazdasági szempontból is igen értékes, és ezért intenzíven művelt táj legutolsó természetes élőhelyeinek kis területeit óvja az eltűnéstől.