Balázs beszámolója és jegyzetei:

„Nagyon jó volt, megérte elkészíteni a plakátot, dolgozni vele. Mikor megérkeztünk egy ott dolgozó bácsi már várt minket. Vele együtt mentünk be a kezelőszobába, ahonnan az egész rendszer irányítható. Közösen jártuk végig a szennyvízútját a tisztulásig.

 Első utunk egy mély aknához, szaknyelven „műtárgy”-hoz vezetett. Ez a befogadó állomás, ahová a környék szennyvízcsatornáiból megérkezik a víz.  Itt kezdi a tisztulást a víz. A benne lévő zsír vastag rétegben rakódik le a befogadó állomás falára. Első lépésekben mechanikusan tisztítanak, a nagydarab hulladékoktól egy mozgólépcsőszerű szűrőszerkezettel szabadítják meg Ez a szilárd hulladék, lehet flakon, boboz, zacskó kupakok, stb. Ezeket a szeméttelepre szállítják.

Utunk következő állomása a homokfogó berendezés volt. Itt egy szivattyú segítségével ülepítik le a homokot a szennyvízből. Amikor a mechanikus tisztítást befejezik, vagyis megtisztítják a szilárd hulladékoktól, kezdetét veszi a természetes tisztítási folyamat. Az oxidációs medencében légbuborékok segítségével, és a vízben lévő mikroorganizmusok igénybe vételével segítik a tisztítást. Azután megint egy ülepítő medencéhez értünk, ezúttal az iszapot ülepítő medencéhez. Akkor már tisztább volt a víz, mint a Sajó vize. Ezután megnéztük, mi kézsül az iszapból; összesűrítik, -tömörítik, és felhasználható tüzelőanyagként és trágyaként is. Felmentünk arra az építmény tetejére, amiben képződik az iszapból a kéngáz.

Én féltem, de felmentem csak azért is, pedig még az eső is esett. Megkönnyebbültem, amikor végre leérkeztünk.

Végül megint a kezelőszobába mentünk, ahol kiosztottak annyi kifestőt, ahányan vagyunk. Elsőre nekem nem jutott, de végül én is megkaptam a munkafüzetet. Elszavaltam a versemet is, amiért kaptam egy ivólevet.

Kimentünk az épületből, elbúcsúztunk, és fél órát vártunk a buszmegállóban.

Ez egy nagyon jó nap volt!”

A többi beszámoló holnap lesz olvasható!