o Hortobágyi Nemzeti Park – 1973 o Kiskunsági Nemzeti Park – 1975 o Bükki Nemzeti Park – 1976 o Aggteleki Nemzeti Park – 1985 o Fertő-Hanság Nemzeti Park – 1991 o Duna-Dráva Nemzeti Park – 1996 o Balaton-felvidéki Nemzeti Park – 1997 o Duna-Ipoly Nemzeti Park – 1997 o Körös-Maros Nemzeti Park – 1997 o Őrségi Nemzeti Park - 2002 A nemzeti parkok létesítésének célja - általánosságban - az adott térség geológiai, hidrológiai, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti értékeinek védelme, a jellegzetes, részben vagy egészében még érintetlennek mondható táj megóvása, az alapvető ökológiai folyamatok, a biológiai sokféleség feltételeinek folyamatos biztosítása; a megismerés, a természet megbecsülésére nevelés, a felüdülés feltételeinek megteremtése. Kiemelten fontos a folyóvizek, a felszín alatti vízkészlet, továbbá az erdők, a termőtalaj és más megújuló erőforrások védelme. Az UNESCO 1970-ben "Ember és bioszféra" címmel kutatási programot indított a természeti környezet megóvásáért. Ennek keretében rezervátumokat jelöltek ki, amelyek lehetőséget nyújtanak a Föld fogyatkozóban lévő növény és állatközösségeinek, ökoszisztémáinak megmentésére. Magyarországon öt ilyen terület élvez különös gondoskodást. Magyarország 1979-ben csatlakozott a Ramsarban aláírt egyezményhez. A Világörökségek listájára hazánk nemzeti parkjai közül kettőt vettek fel: a Szlovákiai- és az Aggteleki-karszt egyúttal az Aggteleki Nemzeti Park részei is; a Hortobágy pedig világörökségként gyakorlatilag egybeesik a nemzeti parkkal. A természetvédelmi terület általában olyan természeti ritkaságok védelmére kijelölt, kisebb kiterjedésű terület, amelynek megőrzése tudományos, oktatási és ismeretterjesztési vagy génfenntartási szempontból indokolt. A tájvédelmi körzet kialakításának célja a védett területek legjellemzőbb tulajdonságainak megőrzése, a tájkép természetes alkotóelemeinek meghatározott egyensúlyban tartása. A tájvédelmi körzetek "működésére" csak hazai előírások vonatkoznak. Ezen belül a természetvédelmi területek szigorúan védett (zárt) területnek minősülnek. Természeti értékeink védelme kapcsán gyakran szóba kerül az úgynevezett Vörös Könyv: abban a kipusztult, illetve veszélyeztetett növény- és állatfajokat listázzák. Hazánk területén az összes gerinces állatfaj közül 540 fordul elő, ami valamivel több, mint a világállomány 1 %-a. Az össze hazánkban előforduló növény- és állatfaj közül minden hatvanadik védett és nagyjából veszélyeztetett is.